Kora Árpád-kori temetők Székesfehérvár délnyugati határában I. Székesfehérvár–Demkóhegy

szfv temetok k
1. kép Kora Árpád-kori temetők Székesfehérvár délnyugati határában
 
Székesfehérvár, a koronázóváros kialakulása a kora Árpád-kor egy régóta kutatott kérdése. A régészeti kutatások és az ezekhez kapcsolódó viták a város már jól megfogható korai épületei, emlékei körül csoportosulnak, így a Bazilika és elsősorban a Szent Péter-plébániatemplom körül. A város kialakulásához vezető régészeti emlékek fontos csoportjával, a település délnyugati határában található 10. századi temetőkkel azonban kevésbé számol a kutatás. 
Ezek a temetők a 19. század végén és a 20. század első felében kerültek elő, töredékesek, erősen bolygatottak, többségükről csak részleges adatokkal rendelkezünk, ami nagyban megnehezíti, korlátozza az értékelésüket is. Méretük, leletanyaguk és a megfigyelt temetkezési szokások csonka mivoltuk ellenére is utalnak a terület kiemelt jelentőségére, előrevetítve annak későbbi szerepét. 
A Magyar Őstörténeti Témacsoport „Fejér megye honfoglalás- és kora Árpád-kori sírleleteinek katasztere” című kutatási programjának keretei között ezeknek a temetőknek a vizsgálata ismételten előkerült. Székesfehérvár délnyugati határában a korábbi régészeti kutatás nyolc temetőt és temetőtöredéket azonosított. Ezek a temetők öt temetkezési területen csoportosíthatóak: nyugatról keletre haladva az első a rádiótelepi (1) sírcsoport, második a maroshegyi (2) temető, a harmadik a tőle északészaknyugatra elhelyezkedő demkóhegyi (3) temetkezési terület, negyedik a Táci úti (4) és a Kanizsai úti (5) sírcsoport által alkotott temető, végül az ötödik, egyben a legkeletibb temetkezési területet pedig a régi evangélikus temető déli oldala mentén 1915-ben a Sárkeresztúri úti (6), 1925-ben a sóstói (7), majd a 1956-tól 1993-ig három ütemben kutatott Vízművek (8) elnevezésű temetőtöredékek alkotják. A temetőket csak részlegesen tárták fel, a többi részük elpusztult, vagy kutathatatlanná vált.
Lelőhelykataszterünk részeként sorozatban ismertetjük ezeket a lelőhelyeket, elsőként a legelőször előkerült temetkezési területet, a székesfehérvár–demkóhegyi temetőt.
 
Székesfehérvár–demkóhegyi temetkezési terület 
Az első sírra 1878-ban ásás során bukkantak a Székesfehérvár délnyugati részén található demkóhegyi szőlőben. Ebben az időben még gyerekcipőben járt a honfoglalás és a kora Árpád-kor kutatása, alig negyvennégy évvel vált ismertté az első honfoglalás kori sírlelet, így párhuzamok hiányában az előkerült temetkezést a bronzkorra keltezték.
1892 tavaszán a Demkóhegynek a kanizsai vasútvonal felére eső oldalán, a Csikvándi út (ma Balatoni út) mellett, részben az út peremét alkotó homokbányában, az út partvonalának fejtése közben újabb hat sír előkerüléséről tudósított Nagy Géza. A tanulmányában részletesen ismertetett temetkezéseken túl további, feltételezhetően melléklet nélküli sírok is napvilágot láttak, amelyek közül négyet Lichtneckert József személyesen tárt fel. Az első és az újonnan előkerült sírok között eltelt években rohamosan gyarapodtak a 10. századi sírleletek és ezeken keresztül a korszakról való ismeretek, így az előkerült temetkezések tárgyi anyaga (szablyamarkolatú kard, balta, kengyel és zabla) és a temetkezési szokásként megfigyelt részleges lovas temetkezésnek köszönhetően a lelőhely már jól keltezhető volt a 10. századra.
A székesfehérvári városvezetés – értesülve a temető és az értékes leletek előkerüléséről – leállította a homokbányászatot az út melletti területen, majd ettől a helytől mintegy száz méterre nyitott újabb homokbányát. Az újonnan létesített bánya területén még ugyanebben az évben Lichtneckert József két, majd 1893-ban újabb egy sírt tárt fel, ezekből a temetkezésekből sima és S végű karikák, állatfejes karperec, nyakperec és ásványi anyagú gyöngyök kerültek elő. Ekkor Lichtneckert 20–25 közé tette a Demkóhegyen előkerült (feltárt, megfigyelt, munkások által elpusztított) sírok számát.
A feltárások majd egy évtizednyi kihagyás után, 1902-ben folytatódtak, ekkor Lichtneckert további 21, a rá következő évben pedig újabb 9 sírt tárt fel a területen. Ezt követően csak szórványleletek kerültek be múzeumokba a Demkóhegyről: 1905-ben nyílcsúcsok, ékszerek (karikák, karperecek) és további tárgyak a Magyar Nemzeti Múzeum gyűjteményébe. A lelőhelyről 1912-ben a székesfehérvári múzeum szerzett meg újabb tárgyakat (nyílcsúcs, gyűrű, karika), majd 1927-ben és 1929-ben emberi koponyákat szolgáltattak be a múzeumba.
A temető szerkezete, a sírok elhelyezkedése egy-két részleges utalástól eltekintve nem ismert, ahogy a jellege, mérete, kiterjedése sem. Ez utóbbira adhat támpontot az az adat, hogy az út melletti homokbánya bezárását követően, attól megközelítően száz méterre nyitott másik bányában szórványosan újabb sírok kerültek elő. Tovább nehezíti a temető szerkezetének megismerését, hogy az első homokbánya bezárását követő későbbi feltárások (1902, 1903) esetében nem dönthető el, hogy azok melyik, az út melletti vagy a később nyitott távolabbi bánya területén folytak-e. A két bánya, így egyben a két sírcsoport közötti nagy távolság nyomán azt feltételezhetjük, hogy nem klasszikus elrendezésű, egy mag köré csoportosuló sírokból álló temető helyezkedhetett el a Demkóhegy platóján, hanem nagyobb méretű temetkezési területtel számolhatunk, amit több, egymástól kisebb-nagyobb távolságra elhelyezkedő sír- vagy sírcsoport alkothatott. Feltételezhetően ez a szerkezet figyelhető meg más 10. századi székesfehérvári temető,  például a rádiótelepi sírmező esetében is. 
A lelőhely korszerű feldolgozását Bakay Kornél végezte el 1966-ban, ekkor 41 sír dokumentációját különítette el és adta közre. Véleménye szerint a temető megközelíthetően 150 sírt tartalmazhatott, a többi temetkezés a folyamatos homokbányászás következtében elpusztult. Az első temetkezések megjelenését a 10. század közepére helye, a temető felhagyását pedig a 11. század 20-as, 30-as éveire. Hasonló véleményre jutott Mesterházy Károly is a temető időrendjével kapcsolatban, azonban nézete szerint azt már a 10. század végén felhagyták.
A temető leletanyaga a fegyveres és lovas temetkezésektől egészen a szegényes mellékletű vagy melléklet nélküli sírokig terjed. A különböző mellékletekkel eltemetettek aránya nem vizsgálható a temetőn belül, mert a korai feltárások során csak a melléklettel rendelkező temetkezéseket jegyezték fel. A temető leggazdagabb férfisírjai a 6-os és 33-as fegyveres, részleges lovas vagy lószerszámos temetkezések. Ezekből a sírokból kard, szablyamarkolatú kard, tegezek, balta, valamint kengyelek és csikózablák kerültek elő. A közvetlen közelükben (a 6. sír esetében biztosan, a 33. sír esetében pedig feltételezhetően) egy-egy gazdag női sír is feküdt, az 5. női sírból kéttagú ruha- és kaftánveretek, gömbsorcsüngős fülbevalópár és karperecek, míg a 35. sírból egyszerű kerek és kéttagú ruhaveretek kerültek elő. A gazdag sírok mellett a szegényesebb sírokban is fellelhetők az egyszerű huzal karikaékszerek, például a varkocskarikák, a pödrött végű karikák, továbbá megjelennek már az S-végű karikák is. A leletanyag fontos, jelentős részét alkotják a különböző típusú kar- és nyakperecek, az egyszerű huzalkarperecektől a több szálból csavart példányokig. 
A temető az erős bolygatottság miatt nem keltezhető pontosan, hiszem az elpusztított temetőrészlet ismeretének hiányában csak a töredékes leletanyagra támaszkodva fogadható el Bakay Kornél véleménye. A trapéz alakú vállas kengyeleket, a kétélű nyugati kardokat a 10. század második felére lehet keltezni a Kárpát-medencében, az S-végű karikák megjelenését szintén a 10. század derekára, nagyobb arányú elterjedésüket pedig a 10. század második felére, illetve a 11. századra. Ezek alapján a temetőrészlet a 10. század középétől a 11. század első feléig keltezhető, azonban hozzá kell tenni, hogy a bolygatottsága miatt még nagyfokú a bizonytalanság.
A temető legjobb párhuzamai a szintén Bakay Kornél által feldolgozott és közreadott Ipoly menti temetők között találhatók, ezek a szob-kiseredei, szob-vendelini és részben a letkés-téglaégető I. sz. temetők. Ezeknek a temetőknek mind leletanyagukban, mind temetkezési szokásaikban található átfedés, párhuzam a demkóhegyi temetkezési területtel. Az Ipoly menti temetők sírszáma 82 és 141 között változott, feltételezhetően ezeket a számokat vette alapul Bakay Kornél a sírszám becslésénél. A demkóhegyi temetkezési terület mérete Lichtneckert egy-egy szórványos adata alapján jelentősen nagyobbra becsülhető, így feltélezhetően az ott eltemettek száma meghaladhatta az Ipoly menti temetők sírszámát. 
Mindegyik temetőben hasonló rendszer figyelhető meg: egy-egy fegyverrel és lószerszámmal eltemetett sírt vesznek körbe a szegényesebb mellékleteket tartalmazó temetkezések. A leletanyagban nagyfokú hasonlóság: kétélű nyugati típusú kardok, tegezek, balta, huzalkarikák, kar- és nyakperecek. A szobi temetők a 910–930-as években nyílhattak, a 11. század közepén hagyták fel ezeket, míg a letkési temető első sírja a 960-as években kerülhetett a földbe és a 11. század legvégén záródhatott. Ezek a keltezések is alátámasztják a demkóhegyi temető feltételezett időrendjét, de rámutatnak arra is, hogy az elpusztított temetőrészletek mind korábbra, mind későbbre kitolhatták volna a temető használási idejét.
 
Kardkoptató (33. sír)
SzFVD kardkop kÖntött bronz kardkoptató, amelynek egyik oldalának hossztengelyében domború, stilizált növényi minta figyelhető meg. A koptató végén egy lapított gömb található, amely gyűrűs nyakkal kapcsolódik a hüvelyvég testéhez. A koptató hüvelyhez csatlakozó oldalán csúcsszerű nyúlvány figyelhető meg, amelynek vége enyhén megvastagodik és kiszélesedik; ezt a kiszélesedő részt két egymásra merőleges horony négy részre tagolja. Ezzel a csúcsszerű nyúlvánnyal párhuzamosan, a peremétől egy milliméterrel beljebb egy lécminta található, amely a nyúlvány felső harmadában csúcsban fut össze (m.: 10,0 cm; sz.: 4,4 cm). /MNM 106/1903.1./
 
 
 
 
 
 
 
 
2. kép Székesfehérvár-Demkóhegy 33. sír, kardkoptató
 
 
Félholddíszes fülbevaló (36. sír)SzfvD fülbevalo k
Ovális alakú, kerek átmetszetű, alsó részén megvastagított szárú, félholddíszes, öntött bronz fülbevaló, erősen elnagyolt szőlőfürt alakú csüngővel (karika á.: 2,3×2,7 cm, há.: 0,2–0,35 cm). /MNM 106/1903.50-51./
 
 
 
 
 
 
 
 
 
3. kép Székesfehérvár-Demkóhegy 36. sír, fülbevaló
 
Körte alakú kengyelpár (34. sír)
Körte alakú vaskengyel téglalap alakú füllel, amely enyhe töréssel csatlakozik a finoman ívelt kengyelszárakhoz; a szárak laposak, egyenletesek. A talpaló része kiszélesedik, annak hosszoldali tengelyében egy borda fut végig (sz.: 13 cm; h.: 15 cm; a talpaló sz.: 2,8 cm). /MNM 106/1903.11./
Körte alakú vaskengyel trapéz alakú füllel, amely enyhe töréssel csatlakozik a kengyelszárakhoz, a szárak laposak, egyenletesek. A talpaló része kiszélesedik, annak hosszoldali tengelyében egy borda fut végig (sz.: 11,9 cm; h.: 14,2 cm; a talpaló sz.: 2,6 cm). /MNM 106/1903.12./
SzfvD kengyel k
4. kép Székesfehérvár-Demkóhegy 36. sír, körte alakú kengyelpár
 
A tanulmány letölthető. pdf

 
Ajánlott irodalom
 
 
 
Mesterházy Károly: Székesfehérvár – Demkóhegy (fejér m.). In.: „Óseinket felhozád...”. A honfoglaló magyarság. Kiállítási katalógus, 1996. március 16 – december 31. Szerk.: Fodor István. Budapest, Magyar Nemzeti Múzeum, 1996.

Keresés az oldalon

A honlap

Fejlesztés alatt

MTA BTK honlapja

MTA BTK