Kora Árpád-kori temetők Székesfehérvár délnyugati határában II. Székesfehérvár-rádiótelepi temetkezési terület

0054 Szekesfehervar Radiotelep A sir nagy kicsiSzerző: Petkes Zsolt

A Székesfehérvár délnyugati határában fekvő 10. századi temetők legnyugatabbi tagja a Rádiótelepen feltárt, egymástól mintegy 100-150 méterre talált két temető. A rádiótelepi temetők mind jellegükben, mint leletanyagukban szervesen kapcsolódnak, egységes társadalmi és időhorizontot alkotva a területen elhelyezkedő más kora Árpád-kori temetőkkel.

A mai Úrhidai út északi oldalán, a Sárrét déli peremén fekvő megközelítően É–D-i irányú dombhátakon, egymástól 800-900 méterre elhelyezkedő temetők (keletről nyugati irányba haladva: Demkóhegy, Maroshegy, Rádiótelep) sora jól illeszkedik a már középkorban is használt, az Úrhidai rév felé vezető út nyomvonalhoz. A temetők ezen csoportjának elhelyezkedése jól mutat rá az itt temetkező közösségek szerepére is: a középkor folyamán fontos szerepet betöltő úrhidai átkelőhely birtoklásával jól ellenőrizhető a nyugat–keleti és részben az észak–déli irányú forgalom. Az átkelő szerepe háborús időszakban fokozódott, hiszen a Sárvíz ártere itt összeszűkül, déli irányba haladva hatalmas területre terjedt ki; az átkelőtől északra a Sárrét, majd pedig a Bakony és a Vértes hegység akadályozza mind a kelet–nyugati, mind az észak–déli irányú forgalmat, ellehetetlenítve ezzel a nagyobb hadseregek mozgását. 
 

A Székesfehérvár-rádiótelepi I. temető A. sírjából származó kard markolata (Székesfehérvári Szent István Király Múzeum)

Székesfehérvár-Rádiótelep I. és II. temető
1923-ban a Székesfehérvár DNy-i határában elhelyezkedő Rádiótelepen található rádióállomáshoz tartozó legelőterületen földhordás közben egy lovas, fegyveres sírt (kard, nyéltámaszos balta) bolygattak meg (A. sír) a munkások. A munkálatokat azonnal leállították, az előkerült tárgyakat Marosi Arnold összegyűjtötte, azonban ezek a gyors intézkedések sem tudták megakadályozni a sírnak és környezetének a feldúlását, így a feltárás kezdetére a temetkezéshez tartozó emberi csontok eltűntek. A leletmentő ásatás során újabb tárgyak láttak napvilágot, valamint előkerült az elhunyt mellé helyezett lónak a koponyája és lábszárcsontjai. A sír közvetlen környezetének átvizsgálása során, attól néhány méterre D-re egy újabb, melléklet nélküli temetkezést (B. sír) tárt fel Marosi Arnold. (Székesfehérvár-Rádiótelep I.)
A két sír előkerülését követően a síroktól kiindulva Marosi Arnold a rádióállomás északi legelőterületén egy észak–déli irányú dombhát gerincén a dombhát irányával megegyező irányú kutatóárkot húzott irányba. A kutatás sikerrel járt, mert a két sírtól mintegy 100-150 méterre északra újabb öt sír került elő. Az újonnan előkerült sírok egy nagyobb temetőre utaltak, így a további feltárást későbbre halasztották. Az ásatásokat a következő évben tudták folytatni, ahol az előkerült sírok mellett újabb 61 sírt tártak fel, így a dombhát északi oldalán összesen 66 sír került elő. (Székesfehérvár-Rádiótelep II.) 
1970-ben Kralovánszky Alán által a Rádiótelepen feltárt melléklet nélküli sírt mentett meg a Rádiótelepen, azonban az 1923–1924. évi feltárás pontos helye nem volt azonosítható, mert a korai helyszínrajzok elvesztek, így az újonnan előkerült sír és a korábban feltárt temetők kapcsolata nem volt vizsgálható. A rádiótelepi temetők helyzetének beazonosítására 2005-ben nyílt lehetőség, amikor a Rádiótelep területét Siklósi Gyula 17 kutatóárokkal vizsgálta át, ekkor a legnyugatibb kutatóárkokból szórvány embercsontok, egy kengyel és egy zabla került elő. Siklósi Gyula véleménye szerint a terület bolygatottsága és az előkerült régészeti emlékek szórvány jellege arra mutat, hogy a lelőhely teljesen megsemmisült, további kutatásának nincs értelme.
 
temeto elhelyezkedese kicsi
A Székesfehérvár-rádiótelepi temetkezési terület elhelyezkedése egy 19. század második felében készült térképen
 
A temetkezési terület a Rádiótelep északi oldalán, az Úrhidára és az úrhidai átkelőhöz vezető út, és a Sárrét nagy kiterjedésű, vízjárta, mocsaras keleti ága között fekvő, korábban Bika-szigetnek nevezett dombháton helyezkedett el. A sziget elnevezés arra utalt, hogy vízben gazdagabb időszakokban a dombhát félszigetszerűen benyúlt a Sárrét vízfelületébe, amely a 20. század első negyedére a szabályzások, lecsapolások és a vízjárást befolyásoló földművek hatására már nem egységes vízfelületként jelent meg – azonban nedvesebb időszakban, így a feltárások idején is, még jól kirajzolódott a terület félsziget jellege. 
A feltárás során mintegy 1000 m2-t kutattak át, a hosszú É–D-i irányú kutatóárkon kívül további 11 kutatóárokkal, ennek ellenére a temető nem tekinthető feltártnak. A korbeli feltárási technika, a kutatóárkok módszere magában hordozza azt a veszélyt, hogy a kutatóárkok között, a már feltártnak tekintett területen maradtak feltáratlan temetkezések, valamint a temetkezési terület lehatárolása bizonytalan. 
A Rádiótelep I. temetőhöz két sír sorolható: a gazdag mellékleteket tartalmazó (kard, nyéltámaszos balta, zabla, trapéz alakú kengyelpár, vödör, veretes öv- vagy lószerszám) részleges lovastemetkezés (A. sír) és egy melléklet nélküli temetkezés (B. sír). Ezzel szemben a Rádiótelep II. temetőben 66 temetkezési hely került feltárásra, amelyből egy üres sírgödör (25. sír) és négy darab, különböző jellegű kettős sír volt (26., 27., 30., 39. temetkezés). A sírok egymástól egyenetlen távolságra, kisebb csoportokban helyezkedtek el. A két temetőt, a gazdag fegyveres sírt és a nagyobb sírszámú temetőt Marosi Arnold leírása szerint egy „nyeregszerű bemélyedés” választotta el.
 
Kard teljes kicsi
A Székesfehérvár-rádiótelepi I. temető A. sír kardja (Székesfehérvári Szent István Király Múzeum)
 
A temető leletanyaga alapvetően szegényesnek tekinthető, a temetkezések többsége, összesen 41 sír nem tartalmazott mellékleteket. A leletanyag többségét az egyszerű karika ékszerek alkotják, különböző típusú hajkarikák (sima, pödrött végű és S-végű karikák), karperecek (egyszerű elhegyesedő végű huzal karperecek, több szálból sodrott karperecek, gyűrűk), több vékony szálból csavart, hurkos-kampós végű bronz nyakperecek. Az egyszerű ékszereket tartalmazó sírok mellett azonban két gazdagabbnak tekinthető sír is jelen volt a nagy sírszámú temetőben: a 36. sírban nyugvó vitézt, lovával, kardjával, egy favödörrel, tegezzel és nyílcsúcsokkal bocsátották túlvilági útjára. A sír érdekessége, hogy a kardot már kettétört állapotban helyzeték a sírba. A 43. sírból egy idősebb nő csontváza került elő; gazdag, díszes ruházata kiemelte a temető többi sírja közül, rombusz alakú ingnyakveretek, füles gombok, valamint gazdagon díszített veretes csizmája utalt kimagasló szerepére a közösségben.
Az egyszerű ékszerek nagy száma ellenére azonban a temető nem sorolható az ún. klasszikus „köznépi” temetők vagy az újabb régészeti terminológiában használt falusi temetők közé, mivel megtalálhatóak itt fegyveres sírok (28. sír – nyílcsúcsok; 36. sír – kard, nyílcsúcsok, tegez), valamint megfigyelhetők olyan jellegzetes halotti szokások, amelyek párhuzamai a hagyományos szállási temetőkben ismertek, így a 36. sír esetében megfigyelt részleges lovas temetkezés vagy az 58. sírban megfigyelt halotti szemfedő használata. A 36. sírban, lovával és kardjával eltemetett harcos, mind tárgyi anyagában, mind a temetkezésben megfigyelt halotti szokásokban jól kapcsolja össze a rádiótelepi I. és II. temetőt, utalva a két temető használati idejének egyidejűségére.
 
0058 Szekesfehervar Radiotelep 36 sir k
 Kétélű kard a Székesfehérvár-rádiótelepi II. temető 36. sírjából (Székesfehérvári Szent István Király Múzeum)
 
A temető leletanyagában domináló szegényes karika ékszerek miatt a korai magyar kutatás oldaláról a „nemesi történelemszemlélet”, szláv oldalról pedig az ezt a szemléletet kihasználó „pánszláv” régészeti irányzatok hatására a temetőt sokáig a Kárpát-medencei szláv temetők közé sorolták. Ezzel szakítva, Szőke Béla 1962-ben megjelent, úttörőnek számító munkája óta, amelyben a „szegényebb leletanyaggal eltemetett sírokat” a magyarság köznépével azonosította, ez a szemlélet nem tartható. A szegényebb mellékleteket tartalmazó sírok a 10. századi magyarság leletanyagától nem választhatóak el, ezt jól támasztja alá a rádiótelepi II. temető is, hiszen a temetőben a jellegzetes karika ékszerek mellett egyaránt megtalálhatóak a honfoglaló magyarságra jól jellemző leletanyag és temetkezési szokások is. A gazdagabb és a szegényebb sírokban is ugyanúgy fellelhetők az egyszerű karika ékszerek, így a 36. lovas-fegyveres sírból a koponya mellett talált ezüstkarikák is, valamint a jellegzetes, a honfoglaló magyarsághoz köthető nyílcsúcsok (28. sír) és halotti szokások (58. sír – halotti szemfedő használata).
 
DSC 1721 kMarosi Arnold a feltárást követően a rádiótelepi I. és II. temető között, a kardmarkolatok formája alapján időrendi különbséget vélt felfedezni, a különálló fegyveres sírt „legalább egy évszázaddal” korábbra, a 10. századra, míg a nagy sírszámú temetőrészt a 11. századra keltezte. Ez a datálás azonban már akkor sem volt elfogadható, a kardok időrendi besorolásában található problémát a 20. század első felében még újdonságnak számító, azonban azóta már elavultnak tekinthető Petersen-féle kardmarkolat-tipológia, illetve a rádiótelepi kardok ezen tipológiába besorolása okozta. Azonban sem a kardok, sem a temetkezések leletanyaga alapján nem állapítható meg időrendi különbség a két sírcsoport között.
Bakay Kornél a temető feldolgozásának során annak használati idejét a 10. század második felére, a 11. század elejére helyezte, melyet később Kovács László fegyverzettel kapcsolatos kutatásai is alátámasztottak. Ezt a keltezést a temető leletanyagának áttekintése, a legújabb kutatások alapján való feldolgozása sem módosította érdemben. A leletanyag feldolgozása mindössze csak arra hívja fel a figyelmet, hogy pontosításra szorul a temető használatának a kezdete, amely Fejér megye más lelőhelyeinek figyelembevételével akár korábbra is helyezhető.
 
Vödör a rádiótelepi II. temető 36. sírjából (Székesfehérvári Szent István Király Múzeum)
 
A nagyobb temetőmagtól távolabb, elkülönülve temetkező magányos vagy néhány síros gazdagabb, fegyveres temetkezések sokáig ismeretlenek voltak a korszak leletanyagából, azonban az elmúlt húsz évben a nagyobb felületű feltárások hatására egyre markánsabban rajzolódik ki a temetkezések ezen csoportja, illetve egyes temetők esetében egyre inkább temetkezési területekről vagy temetőcsoportokról érdemes beszélni. A Székesfehérvár-rádiótelepi temetkezési terület legjobb párhuzama Nyíregyháza-Felsősima lelőhelyről ismert, ahol a rádiótelepivel megegyező módon egy gazdagabb, lóval és lószerszámmal, nyéltámaszos baltával eltemetett férfi sírja került elő mintegy 25 méterre egy nagy sírszámú 10–11. századi temetőtől. Hasonlónak tekinthető a Szeged-Kiskundorozsma, Hosszúháton feltárt lovas, fegyveres sír, amely 200 méterre feküdt a vele egykorú honfoglalás kori temetőtől. Az új feltárások eredményei mindenképpen új megvilágításba helyezik a honfoglalás kori temetőket, illetve azok szerkezetét, rámutatva arra a jelenségre, hogy a temetők egy csoportja esetében nem klasszikus temetőről, hanem inkább temetkezési területről kell beszélni az egymástól kisebb-nagyobb távolságra lévő, egymástól elkülönülő sírok – sírcsoportok – temetők – temetőcsoportok kapcsán. Valójában ez az új típusú megközelítés a Székesfehérvár délnyugati határában található 10–11. századi temetők összességére is igaz; hiszen kis területet, egy 100-200 méteres körzetet vizsgálva jól példázza ezt a jelenséget a rádiótelepi I. és II. temető, bemutatva a nagyobb temetőmag, és a magányos vagy néhány temetkezést tartalmazó sírcsoportok viszonyát. Tovább emelve a fókuszt egymástól néhány száz méter, a székesfehérvári esetben 800-1000 méter távolságra kirajzolódik egy nagyobb temetkezési terület, temetők láncolatával. A Székesfehérvár délnyugati határában található 10. századi temetkezési területen öt csoportba, minimálisan nyolc különböző méretű temetőtöredék került elő az 1871 óta tartó lelet beszolgáltatások és feltárások kapcsán. Ezek a kis területre, a Sárvíz és a Sárrét szögletébe, egy 2600 méter hosszú dombsorra telepedett nagy sírszámú és gazdag temetők pedig jól mutatnak rá a korai Székesfehérvár kiemelkedő szerepére a Kárpát-medence 10. századi történetében. 
 
A Székesfehérvár-rádiótelepi A. sír kétélű kardjáról
Kard markolat kicsi fA kard mérhető H: 58,5 cm. A penge mérhető H: 39 cm; mérhető Sz: 4,4 és 5,2 cm között változik; mérhető V: 0,3 és 0,4 között változik. Keresztvas méretei: 11,5×2,55×3,2 cm. 
A keresztvas teljes hosszában és csaknem teljes szélességében furatokkal díszített. A kialakított lyukak mintegy 0,5 cm mélyen belemélyednek, de nem hatolnak át a keresztvas anyagán, amelyeket kisebb csatornák kötnek össze. A furatok három sorban, sakktáblaszerűen helyezkednek el egymás felett úgy, hogy a középső sort alkotó lyukak széle csaknem egy vonalban található az alsó és a felső sort alkotó furatok szélével. 
Markolatgomb méretei: 8,5×6,5×3,1 cm. A markolatgomb kialakítása üreges, két részből áll: egy felső, lapított félgömb formájú „kupakból” (8,5×4,0×3,1 cm) és egy lekerekített sarkú, téglatest alakú alsó, „alátét” részből (8,5×2,5×3,1 cm), a két részt a markolatgomb hossztengelyének csaknem legszélén egy-egy enyhén szögletes átmetszetű csap kapcsolta össze. A markolatgomb mindkét része furatokkal, a „kupak” a furatokon túl egy széles és mély, feltételezhetően három részre tagolt árokszerű vonallal díszített; a markolatgomb „alátét” a keresztvassal megegyező módon helyezkedik el a díszítés. A három részre osztott markolatkupak mindegyik harmadában megfigyelhetőek a díszítőfuratok, azonban azok pontos száma a markolatgomb rossz állapota miatt nem állapítható meg pontosan. A középső harmadban a kard hossztengelyéhez képest 45°-ban elfordulva, három sorban összesen kilenc furat figyelhető meg, míg a két szélső harmadban a furatok léte és elhelyezkedése bizonytalan. A furatokat a markolatvassal megegyező módon kisebb furatok kötötték össze.
 A Székesfehérvár-rádiótelepi I. temető A. sírjából származó kard markolatszerelékei (Székesfehérvári Szent István Király Múzeum)
 
A kard érdekessége különleges, a Kárpát-medencében egyedülálló díszítése. A kardra, az azt megtaláló munkások elmondása szerint egy „ezüstdrót” vezetett, amelyre rálelve és azt körülbelül 1 méter hosszan követve jutottak a kardhoz. A munkások által említett ezüsthuzalnak mindössze egy kisebb darabja jutott a múzeum gyűjteményébe, azt többen a kardmarkolat markolatrészére, azon körbetekerve, mint díszítést értelmezték. Párhuzamok hiányában ezt a megoldást sokáig el is fogadták, azonban keleti leletanyag ismeretében, egy a Dnyeper-zúgóból, Khortitsa-sziget közeléből előkerült kard alapján 1995-ben Kovács László mutatott arra rá, hogy a markolaton megfigyelhető furatokban nem valamilyen berakásos díszítés helyezkedett el, hanem ezekbe a furatokba vezették be az ezüsthuzalt, amelyet a szélső furatoknál az visszafordítottak, amely a középső furatokban keresztezte a huzal korábbi ágát. Az ezüstdrót így csak a lyukak alján volt látható, amelyekben a szélső, visszafordító furatok esetében hurokszerűen, a köztes lyukakban pedig átlósan figyelhető meg. 
Eredetileg az A. sír kardjának díszítése is ezzel egyezett meg, azonban feltételezhetően a kardot megtaláló munkások távolították el az ezüsthuzalt a furatokból, amelyre az utalhat, hogy a markolatgombon található furatokat összekötő csatornák több esetben megrongálódtak, azokat sok esetben egyszerűen felszakították. 
A rádiótelepi I. temető A. sírjából származó kard a markolatformája alapján a Rusz területeihez kapcsolható, az eredetileg skandináv formát a lengyel-balti területeken módosították, legjobb párhuzamai csaknem kivétel nélkül a varégok által uralt területéről ismertek.
A temetők első közlése Marosi Arnold tollából az Archaeologiai Értesítő hasábjain, a cikk itt olvasható. A temető feldolgozását Bakay Kornél végezte el, amely itt olvasható. A rádiótelepi A. sír kardjáról Kovács László tanulmánya itt érhető el. Olekszij Komar kiváló tanulmánya pedig I. Szvjatoszláv kijevi fejedelem halálának helye kapcsán a Khortitsa-sziget közeléből előkerült kardokat is bemutatja, írása itt olvasható.