Az első magyar uralkodóház (XVIII. századi kifejezéssel élve →Árpád-ház) eredetmondája, amely a dinasztiaalapító →Álmos első magyar nagyfejedelem nagyra hivatottságát hirdeti egy álombeli jelenéssel. Az eredeti szöveg nem maradt fenn, viszont latin nyelven két változatban ismeretes középkori irodalmunkból. A korábbi →Anonymus XIII. század eleji (?) Gesta Hungarorumában öltötte mai írott formáját: „Az Úr megtestesülésének 819. esztendejében Ügyek, amint azt fent mondtuk, hosszú idő után Magóg király nemzetségéből volt Szkítia legnemesebb vezére, aki feleségül vette Dentümogyerben Eunedubelianus vezér lányát, Emese nevezetűt. Tőle született Álmos nevű fia. Őt egy isteni közbeavatkozás révén nevezték el Álmosnak, mivel várandós anyjának álmában egy sólyomforma isteni látomás jelent meg, aki mintegy hozzáérkezvén megtermékenyítette, és feltárta előtte, hogy méhéből folyam indul, és ágyékából dicsőséges királyok származnak, de nem saját földjén fognak sokasodni. Minthogy a sompniumot magyarul álomnak mondják, és az ő eredete álomtól jövendöltetett, ezért hívták Álmosnak. Avagy azért hívták Álmosnak, azaz szentnek, mert leszármazottai közül szent királyok és hercegek születnek.” A másik a →XIV. századi krónikaszerkesztmény kódexei révén maradt fenn. A Képes Krónika szerint „az Úr megtestesülésének 677. esztendejében, Attilának, a magyarok királyának a halálát követő 104. évben, III. Konstantin császár és Zakariás pápa idején, amint az meg van írva a rómaiak krónikájában, a magyarok másodszor is kijöttek Szkítiából az alábbi módon. Ügyek fia Előd Eunodbilia lánytól Szkítiában fiút nemzett, akit Álmosnak neveztek ama esemény miatt, mert anyjának, amikor az várandós volt, álmában egy madár, mintegy sólyom formájú, hozzá jővén feltárta, hogy méhéből folyam indul, és nem az ő földjén fog sokasodni. Ez pedig azért volt, mert az ő ágyékából dicsőséges királyok származtak. És mivel a sompnium a mi nyelvünkön álom, és az ő eredete álomtól jövendöltetett, ennélfogva Álmosnak nevezték el…” →Kézai Simon 1285 előtt készült Gesta Hungaroruma ugyan nem tartalmazza ezt a mondát, de a „turul” nevet kétszer is említi. Ez az ellentmondás feloldható annak ismeretében, hogy Kézai írásműve csak kivonatosan jutott korunkra.

Látni való, hogy mind az apa (Ügyek illetve Előd), mind az anya (Emese illetve Eunodbilia) nevében eltér, ezért sarkalatos kérdés, hogy mikor jegyezhették le először, melyik változat állhat közelebb a pogány eredetihez. Ezt a kérdést a krónika és a gesta keletkezésének eltérő körülményei vetették fel. A kutatás régen kimutatta, hogy Anonymus gestájával ellentétben a ránk maradt krónikák évszázadokon keresztül tartó alkotás eredményei, amely a XI. század második felében az elveszett →Ősgesta megírásával kezdődött. Mivel ez a folyamat időben körülölelte az egyszerzőjű Anonymus-gestát, korántsem biztos, hogy a turul-monda korábbról ismert változatát foglalták előbb írásba. A korábbi vélekedés (→Hóman Bálint, ifj. Horváth János, Dümmerth Dezső) szerint Anonymus a ma ismert krónikák őséből vette át a mondát, míg mások (Györffy György, Kristó Gyula) úgy tartják, hogy Anonymus az első lejegyző, így a monda átadója. Egy új megfigyelés (Szentmártoni Szabó Géza) azonban a régi nézetet erősíti: eszerint Anonymus a ’virrasztás közbeni félig éber, félig révült állapot’ jelentésű régi magyar émés szóból főnevesítette Emese nevét. Mindezek alapján Eunodbilia (Ünődbeli?) asszony révült állapotban látta az „álmot”. Az ősibb és logikusabb álom-elbeszélés rendjét, amelyben táltosjóslás emléke szerepelt, a kései krónikák őrizték meg.

A turul-monda ekképp nem totemisztikus fogantatás-mítosz: az áldott állapotban levő anyához térő Turul itt uralkodók hagyomány szerinti őse – →Attila hun király – újbóli megtestesülését hirdeti. Dümmerth Dezső és Demény István Pál nyomán az valószínű, hogy az Árpád-ház Attilától való származásának tudata és a turul-monda nem egymást kizáró két eredettörténet, hanem egyetlen hagyomány két, egymást kiegészítő eleme: az első magyar uralkodóház saját hiteles öröksége. Álmos, az etelközi steppe-állam megalapítója keresztény szent királyok ősatyja lett.

Bibliográfia

Szövegkiadás: Emericus Szentpétery ed.: Scriptores Rerum Hungaricarum I. Budapestini, 1937. 38, 284.

Szakirodalom: Hóman Bálint: A Szent László-kori Gesta Ungarorum és XII–XIII. századi leszármazói. Budapest, 1925. 60–107.; Hóman Bálint: A magyar hún-hagyomány és hún-monda. Budapest, 1925. >Györffy György: Krónikáink és a magyar őstörténet, Budapest, 1948. 41.; ifj. Horváth János, Árpád-kori latinnyelvű irodalmunk stílusproblémái, Budapest, 1954, 16–17.; Dümmerth Dezső: Álmos fejedelem mítosza és valósága. Filológiai Közlöny 17 (1971). 415–419.; Kristó Gyula: Magyar historiográfia I. Történetírás a középkori Magyarországon. Budapest, 2002. 13–15.; Demény István Pál: Emese álma. Uő: Hősi epika. Budapest, 2002. 41–63. Szentmártoni Szabó Géza: „Álmomban azt látám” Pünkösd hava és a szerelmi álmok. Uő szerk.: Ámor, álom és mámor. A szerelem a régi magyar irodalomban és a szerelem ezredéves hazai kultúrtörténete. Budapest, 2002. 389–406.; Szabados György: Ünődbeli asszony. A turulmonda újraértelmezésének két ellenpróbája. Csörsz Rumen István szerk.: Ghesaurus. Tanulmányok Szentmátoni Szabó Géza hatvanadik születésnapjára. Budapest, 2010. 23–34.; Szabados György: Attila-ős, a sólyomforma madár és a fehér elefánt. Czövek Judit – Dyekiss Virág – Szilágyi Zsolt szerk.: Világügyelő. Tanulmányok Hoppál Mihály 70. születésnapjára. Budapest, 2012. 416–425.

Szabados György

MTA–HIM–SZTE–MOL

Magyar Medievisztikai Kutatócsoport