Harcosok a magyar honfoglalás korából 2. Közép- és Délkelet-Európa

04c Bizanci kataphraktosz nehezlovas 10 szazadSzerző: Boldog Zoltán
 
Bizánci katahpraktosz páncélos lovas, 10. század
 
„Az ilyen típusú alakzat kataphraktoszokból álljon, és a következő felszerelésük legyen. Minden harcosnak legyen páncélja. A páncélnak könyékig érő ujja legyen. Könyöktől lefelé viseljenek karvértet – mind ezen, mind a páncéljuk aljáról lógó sávokon legyen sodrony vagy fémlapok és nyersselyemből vagy pamutból legyenek, olyan vastagon, amit csak össze lehet varrni. A páncél fölött viseljenek epilorikiont nyersselyemből vagy pamutból. Legyen jól megerősített vassisakjuk, ami az arcot is sodronnyal takarja, 2 vagy 3 réteg vastag, annyira, hogy csak a szemeik látszódjanak ki. Lábvértet is viselniük kell. Legyenek erős lovaik páncéllal borítva…”
(A kataphraktoszok felszereléséről, Praecepta militaria bizánci hadtudományi munka, 10. század második fele) 
A Bizánci Birodalom katonai erejének egyik jelképe volt a nehézpáncélos lovasság, mely az elit haderő, a császári testőrség részét képezte. A kataphraktoszok (jelentése: beburkolt, betakart) a korszak legjobban vértezett katonái voltak, többrétegű vértezetük csatában szinte sebezhetetlenné tette őket. Sodrony- vagy lamellás páncéljuk felett ujjatlan epilorikiont viseltek, ennek pajzzsal és sisakforgóval egyező színe az alakulat azonosítójaként is szolgált (a leírások alapján a bizánci testőrségnél vörös, kék, fehér és zöld „köpenyes” alakulatokról tudunk). Lovaikat - melyeket erejük és bátorságuk alapján válogattak - vastag, bélelt védőtakaró fedte, amit részben lamellás, pikkelyes vagy sodronyvért is fedett. Felszerelésük nagyon költséges volt, és kizárólag nagy csaták döntő rohamaiban tudták hasznukat venni. Emiatt kevés volt belőlük: egy bizánci katonai előírás egy 25 000 fős hadsereghez 500 kataphraktoszt elegendőnek tartott - vagyis ezek a nehézlovasok egy seregnek alig 2 %-át (!) tették ki. A rajz korabeli bizánci kéziratok leírásai (Bölcs Leó és Nikephoros Ouranos-féle Taktikák, Praecepta Militaria, Sylloge Tacticorum), korabeli freskókon és miniatúrákon ábrázolt felszerelési tárgyak alapján készült.
 
Az arkadiopoliszi csata - az utolsó kalandozó hadjárat, 970.
pdf
 
Szláv harcosok, 9-10. század
 05c Szlav harcosok 9 szazad
„Fegyverök valamikor a lándsa, illetőleg a gerely volt, s ilyent a férfi kettőt hordott, némelyeknek azonban hosszúkás nagy pajzsuk is volt, az ú. n. ajtópajzs. Használtak fanyilakat is, s olyan méreggel kenték meg nyilaikat, mely hatékony volt, hacsak a megsebzett valami gyógyító veneréket nem ivott vagy valamely más ellenorvosságot, vagy nyomban ki nem vágta a sebet, hogy a méreg el ne keveredjék, mert ily esetben az egész test végképp elpusztul vala.”
(A szlávok fegyvereiről; Bölcs Leó Taktika, 10. század fordulója)
 
A korszakra jellemző forráshiány miatt nagyon keveset tudunk a korabeli szláv hadviselésről. Részletesebb utalások Bölcs Leó 10. századi Taktikájában szerepelnek, bár ezek is egy korábbi, 6-7. századi leírásból átvett részletek. A szlávokat rajtaütésekben, erdei hadviselésben igen jártas harcosokként jellemzik, akik ellen saját terepükön csak nagy körültekintéssel lehet sikerrel hadakozni. A Karoling határvidéken is gyakoriak voltak a szlávok részvételével vívott harcok, de a nyugat-európai írott források nem jegyeztek fel róluk különlegesnek tűnő fegyverzetet vagy taktikát, vagyis ezen a téren nem sokban különbözhettek a Karoling keleti területeken szokásostól. A leletanyagból is arra lehet következtetni, hogy a szláv előkelőknél a frank import és ezekről másolt fegyverzet használata figyelhető meg – egyenes, kétélű kardok és kardövek, nyugati lovaglási stílusra utaló sarkantyúk, frank lándzsák, de ritkaságként pántos sisak és sodronying-maradvány is ismert morva és cseh területről. Jellegzetes fegyverük volt a nagy számban előkerülő, egykezes harci balta, amelyet a szláv sereg nagy részét alkotó közrendűek is használtak.
 
06c Vareg harcosok 10 szazadRusz harcosok, 9-10. század
 
A tauroszkíták (ruszok) gyorsan felfegyverkeztek, vállukhoz emelték pajzsaikat - ezek nagyon erősek, és úgy készültek, hogy egészen a lábukig érjenek a nagyobb védelem miatt - és zárt sorokban felvonultak, és a rómaiak felé mentek a város előtti síkságon, ami különösen alkalmas volt a lovas harcra, vadállatokként üvöltözve, furcsa és érthetetlen kiáltásokat hallatva.”
(Ruszok pajzsfala a preszlavi csatában, 971, Leó diakónus: Historia, 1000 körül)
 
A skandináv eredetű ruszok (más néven varégok) hódítóként, zsoldos harcosként és kereskedőként is bejárták a korabeli Kelet-Európát, és szinte állandóan harcban álltak valakivel: hol az uralmukat lassan elfogadó szlávokkal, hol a nomádokkal vagy éppen egymással. Rusz kalmárok és harcosok hajóik gyakran járták a keleti folyókon az északról délre vezető kereskedelmi utat Konstantinápoly és a gazdag déli területek felé. Kitűnő harcosok voltak, akik harci képességeiket zsoldért akár áruba is bocsájtották: Bizáncban belőlük alakították meg a híres varég testőrgárdát, de varég zsoldosok jelenléte kimutatható az észak-lengyel területeken, és rusz támadások érték a bolgár területeket és a Fekete-tenger bizánci partvidékét is. A rajzon ábrázolt fegyverzet 10. századi rusz halomsírokból származó fegyverleletek alapján, a viselet pedig korabeli arab utazók ruszokról szóló leírása alapján készült. Vezetőjükön jellegzetes rusz sisak és sodronying van, kétélű kardja gazdagon díszített. A pajzsok festése korabeli norvég törvényekben és skandináv sagákban is leírt színek szerint készült, amit viking pajzsleletek festésének maradványa is igazol.
 
Viking testőrségekről.
pdf
 
Magyarok és vikingek a 9-10. századi Kelet-Európában.
pdf