A honlap

Fejlesztés alatt

MTA BTK honlapja

MTA BTK

Bejelentkezés

Keresés az oldalon

Dienes István

Dienes IstvanDienes István (1929. aug. 15. Nyíregyháza – 1995. okt. 29. Bp. Temetés: nov. 22. Nyíregyháza): régész, muzeológus.
Régi nyíregyházi polgári, református családból származott, nagyapja, Dienes István (1880–1972), az első nyíregyházi vasgyár alapítója. Szülei: Dienes Ö. István (1906–1986) muzeológus, városi díjnok, majd építész-grafikus, Wágner Irén községi óvónő. Felesége: 1954-től Lendvai Gizella középiskolai tanár, majd könyvkötő.
Nyíregyházán érettségizett (1947), a Magyar Közgazdaság-tudományi Egyetem hallgatója (1948–1949), az ELTE Történettudományi Karán régész–muzeológia szakon végzett (1954), a BTK-n doktorált (1964).
A II. világháborúban leventeként mint légvédelmi tüzér került ki Németországba (1944), nyolc hónapi angol hadifogság után tért haza (1945). A Dohánybeváltó Hivatal (1947–1948), a Foncière Biztosító Társaság tisztviselője (1948). A Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Múzeuma segédmuzeológusa (1953–1954), a szegedi Móra Ferenc Múzeum segédmuzeológusa, muzeológusa (1954– 1957), az 1956. évi forradalom idején a múzeum képviseletében a szegedi Városi Forradalmi Bizottság tagja, a forradalom leverése után Szegedről távozni kényszerült (1957). Az MNM Középkori Osztályának muzeológusa (1957–1962), osztályvezető-helyettese és a Honfoglaláskori Gyűjtemény kezelője (1962–1972), a Szabolcs-Szatmár Megyei Múzeumok Igazgatóságának vezetője (1973– 1974), az MNM tudományos főmunkatársa (1974. jún. 1.–1994. szept. 1.).

László Gyula tanítványaként a magyar honfoglalás és államalapítás korával, a magyar honfoglalók tárgyi hagyatékaival foglalkozott. Dolgozatai gyakran egy-egy tárgytípus (pl. veretes övek, tarsolyok, lószerszámzat, fakengyelek, halotti szemfedők stb.) keleti analógiákat és néprajzi párhuzamokat is bemutató feldolgozása, vagy egy-egy régió (pl. Felső-Tisza-vidék) honfoglalás kori leleteinek összegzése. A Csongrád megyei Bordányban talált gazdag női sír lószerszámzatának közlése során olyan társadalomtörténeti jelenségeket is felvázolt, mint az előkelők többnejűsége, asszonyaik külön szállása, gazdasága és magányos temetkezése. Nevéhez fűződik a honfoglalók fakengyelének felfedezése és a fakengyelek kérdésének kidolgozása a kiszombori leletek segítségével (1958). Saját ásatási megfigyelései alapján rekonstruálta a honfoglalók katonai vezetőinek díszövét is, amelyet korábban a késő avar mellékszíjas övek mintájára képzeltek el. A Bashalom-Fenyvesdomb II. temetőjében a II. 7. sírból előkerült másfél méteres díszövet bőrmaradványaival együtt in situ sikerült kiemelnie. A bashalmi példának megfelelt a bőséges bőrmaradványok segítségével elsőnek helyreállított perbetei öv, majd a kettő nyomán rajzban  rekonstruált jánosszállási és a bashalmi II. 9. sír díszöve (1959). Ezeket a rekonstrukciókat a nagykőrösi (1960), a bezdédi (1961), a krjukovói/karancslapujtői (1964), majd a gádorosi (1965) övek helyreállítása követte. A bashalmi és az orosházi temetkezések nyomán a honfoglalók előkelő női viseletét is sikerrel rekonstruálta, majd újjáalkotta a bordányi, mándoki, szakonyi leletek segítségével a korabeli lószerszámzatot is. A sikeres rekonstrukciókkal párhuzamosan a 10. századi magyar településterület két ellentétes határvidékével is foglalkozott. A zalaszentgróti lovas sírok kapcsán a délnyugati gyepűvidéken felfigyelt arra, hogy az S végű hajkarikák – éppúgy, mint az 1958. évi tiszanánai ásatásán – biztosan magyar viseletű nő ékszereként kerültek elő (1960). Feldolgozta Felső-Szabolcs (akkori Kisvárdai járás) valamennyi honfoglaló leletének régészeti-történeti adatát, amely évtizedekre mintává vált (1961). Ebben a munkában történészi sugalmazásra elfogadta s bizonyítani igyekezett azt, hogy a gazdag szabolcsi leletek a magyarokhoz csatlakozott kabarok hagyatéka. Néhány évtized múltán Szabolcs-Szatmár megye honfoglalás korának általa írt összefoglalásában visszavonta elméletét (1986).

Régészeti leletekkel és módszerekkel igyekezett a honfoglaló magyarság ugornak vélt elemeit és hagyományait is kimutatni, köztük pl. az ősmagyar művészet önálló világfa-képzetét és világfa-ábrázolásait. A békés-povádi íjra karcolt tulajdonjegyet (tamga) hanti–manysi nemzetségjelre vezette vissza, majd az 1958-ban Szabolcsveresmarton és a Bashalom II. temetőben talált, úgynevezett hanti típusú fémveretes szemfedőket is finnugor eredetűnek vélte (1963). 1963–1964-ben a rakamazi (Túróczi part) ásatásán a szemfedők újabb sorozatát találta meg. Publikációiban arra az öthetes tanulmányútra támaszkodott, amelyet 1959-ben az európai Oroszország területén tett. A tanulmányút során felfedezte a karancslapujtői öv mordvinföldi párhuzamát is (1964). Az oroszországi tanulmányút hatása érződik a tarsolylemezek kialakulásáról és kelet-európai gyökereiről írt első nagyobb összefoglalásában, amelyben közzétette az eredetiben is tanulmányozott cseremiszföldi tarsolylemezt, a honfoglaló magyarok tarsolylemezeinek akkor ismert legkeletibb párhuzamát. Elmélete szerint a tarsolylemezek művészete élesen elválik a szerény, kelet-európai előzményektől, amelyek hazánkban csúcsosodtak ki (1964). Új típusú összefoglalásnak tekinthető az Orosháza tágabb vidékén feltárt honfoglaló magyar leletek publikációja, amelyben saját hiteles és szakszerű ásatási eredményeit is ismertette. Ebben a munkájában rekonstruálta az orosházi honfoglaló magyar asszony és a gádorosi férfi díszes ruházatát, illetve övét is. A munka első kísérlet volt arra, hogy a 10. századi települési előzményeket a kora Árpád-kori falvakkal összekösse (1965). A magyarok ősvallását is kutatta. A koponyatrepanációk és áltrepanációk kapcsán megalkotta az ősmagyarok „kettős lélekhit” elméletét és a táltosok társadalmi szerepét is vizsgálta. Nevéhez fűződik az első és egyetlen hiteles honfoglalás kori rovásfelirat (homokmégy-halomi rovásfelirat egy tegezszáj csontborításán – Horváth M. Attila közreműködésével) közzététele. Sikeresen rekonstruálta a farkasréti lószerszámot, övet és a veretes tarsolyt, utóbbi kapcsán kimutatta, hogy a lemezes tarsolyok a veretes tarsolyokból alakultak ki (1973). Az 1960-as évek második felétől történeti-régészeti vitákba is bekapcsolódott. Bírálta a zempléni sír kapcsán Fettich Nándor elméletét, amely szerint a lelőhelyen az Árpád által meggyilkolt Álmos fejedelem nyugodna. Részt vett Bartha Antalnak a 9. századi magyarságról írt könyve miatt lezajlott akadémiai vitákban is (1969–1970). A honfoglaló magyarok művészetének vizsgálata során úgy vélte, hogy a 10. sz.-i gazdag és önálló magyar művészet már csak elemeiben vezethető vissza a „levédiai” sztyeppékre, valójában már az új hazában fejlődött és teljesedett ki, s majd egy évszázadon át továbbfejlődő művészetről van szó; s ennek alapjait a kalandozó hadjáratok következményeként bőségesen beáramló nemesfémek teremtették meg. Elmélete szerint a kora középkori sírok és temetők nem a honfoglalás úgynevezett útvonalát jelölték, hanem a 10. századi magyar megtelepedés bizonyítékai. Szerinte a magyarság nyelve – alapszókészletét, grammatikai rendszerét tekintve – vitathatatlanul finnugor eredetű, ám a honfoglalás kori népesség egész műveltsége, hadrendje, személyi függésű államszervezete határozottan törökös jellegű. Az Eurázsia északi sávjában élő finnugor törzsek a társadalmi-kulturális fejlődésnek ezt a magasnak mondható szintjét nem érték el. Nézeteivel egyre inkább szembekerült az uralkodó, akkor hivatalosnak tekintett felfogással, az 1970-es évek közepén gyakorlatilag felhagyott a régészet művelésével, s bekapcsolódott az akkor kibontakozó demokratikus ellenzéki mozgalmakba. Többek között tagja volt a Duna-körnek és a Magyar Demokrata Fórumnak, amelybe még lakiteleki korszakában lépett be. Muzeológusként ő készítette el az MNM 1967-ben megnyílt történeti kiállításán a honfoglalás kori részt. Az új szemléletű, a leleteket megelevenítő, rendeltetésüket tükröző kiállításait több vidéki nagyvárosban, illetve nemzetközi szinten személyes közreműködésével Párizsban (1966), Londonban (1967), Brüsszelben (1970), Moszkvában (1971), Rómában (1972) és Helsinkiben (1975) is bemutatták.

Magyarország 15 megyéjében 30 lelőhelyen végzett kisebb-nagyobb, mindenkor sikeres ásatást.  Irányította a bashalom-fenyvesdombi (1958), a tiszanánai (1958–1960), az orosházi, ill. a szakonyi (1961) és a magyarhomorogi honfoglalás kori sírok feltárását (1962). Mintegy 220 „középrétegbeli”, illetve „vezető-rétegbeli” és 450 „köznépi” temetkezést hozott felszínre, amelyekről modern, méretarányos dokumentációt készített. Részt vett középkori magyar ásatásokon is (1951: visegrádi Mátyás-palota, 1953–1954: nyársapáti faluásatások, 1955–1958: nagyvázsonyi Kinizsi-vár, 1957: kisvárdai vár, 1957–1958 nagyvázsony-csepelyi falufeltárások).
Budapesten (Újlipótváros, XIII. kerület, Visegrádi utca 65.) élt és tevékenykedett, a Nyíregyházi Északi Temetőben nyugszik.

Az MTA Régészeti Bizottsága tagja.

Elismerés: Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztje (1994). Kuzsinszky Bálint-érem (1974).

A Folia Archaeologica (1968–1995) és az Acta Archaeologica szerkesztőbizottságának tagja (1971–1995).

Hagyatéka az MNM Adattárában található.


A magyar őstörténetet érintő főbb munkái:

A bordányi honfoglaló magyar asszony lószerszáma. (Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1956. 36–54.)

A bashalmi (Szabolcs-Szatmár megye) honfoglaláskori magyar temető. (Archaeologiai Értesítő, 84., 1957, 24–37.)
franciául: Un cimetière de hongrois conquérants à Bashalom. Acta Archaeologica, 1956. 245–277.)

A honfoglaló magyarok fakengyele. (Folia Archaeologica, 1958. 125–142.)

A perbetei (Komárom megye) lelet. Milyen volt a honfoglaló magyarok öve? (Archaeologiai Értesítő, 86., 1959. 145–158.)

Beszélgetések a magyarok elődeiről. László Gyulával. 8 táblával. (Bp., 1960. 17–25.)

Honfoglaló magyarok sírjai Nagykőrösön. (Archaeologiai Értesítő, 1960. 177–187.)

X. századi magyar temető Zalaszentgróton. (A Göcseji Múzeum jubileumi emlékkönyve. Zalaegerszeg, 1960. 107–126.)

Felső-Szabolcs a honfoglalás korában. (A kisvárdai vár története. Szerk. Éri István. Kisvárda, 1961. 62–63., 95–196, 199–204.)

Honfoglalóink műveltségének újabb bizonyítékai. (Az Élet és Tudomány Tudományos Kalendáriuma. 1961. 31–34.)

Nemzetségjegy – tamga – a békési honfoglaláskori íjcsonton. (Folia Archaeologica, 1962. 95–109.)

Einige gemeinsame Züge der frühfeudalen Kulturen Osteuropas. (Seminarium quartum internationale archaelogicae slavicae. Bp., 1963.)

Honfoglalóink halottas szokásainak egyik ugorkori elemzése. – Újabb adatok a honfoglaló magyarság társadalmi rétegzettségére. (Archaeologiai Értesítő, 1963. 108–112.)

A karancslapujtői honfoglalás kori öv és mordvinföldi hasonmása. (Archaeologiai Értesítő, 1964. 18–40.)

Honfoglalás kori tarsolyainkról. (Folia Archaeologica, 16. 1964. 79–112.)

Honfoglalás kori kutatásunk újabb eredményeiről és feladatairól. 1–4. (Jászkunság, 10., 1964. 152–156.)

A honfoglaló magyarok. (Orosháza története és néprajza. I. köt. Szerk. Nagy Gyula. Orosháza, 1965. 136–174.)

A honfoglaló magyarok lószerszámának néhány tanulsága. (Archaeologiai Értesítő, 93, 1966. 208–234.)

Hozzászólás (Bemerkungen) Fettich Nándor: Das Altungarische Fürstengrab von Zemplín c. könyve kéziratához. (Archaeologiai Értesítő, 93, 1966. 279–281.)

Honfoglalás kor. A magyar művészet kiállítása Párisban. (Szépművészeti Múzeum, Budapest. 1966. 13–15.)

A magyar honfoglalás kora. (A magyar régészet regénye. Bp., 1968. 135–194.) (2. kiad. 1970, 3. jav. és bőv. kiad. Bp., 1976)

Megjegyzések Fettich Nándor válaszához (Archaeologiai Értesítő, 96, 1969. 116–122.)

Hozzászólás Bartha Antal: A régészet és a történettudomány együttműködésének kérdései c. vitaindító referátumához. (Az MTA II. Osztályának Közleményei 18. 1969. 248–261.)

A. Bartha: A IX–X. századi magyar társadalom. Bp. 1968. (Recensio). (ActaArchHung, 21. 1969. 409–419.)

A honfoglaló magyarok ötvösművészete. (Múzsák – Múzeumi Magazin, 1969/4. 8–10.)

Árpád fia Tarhos íjászainak nyomában. (Élet és Tudomány 24. 1969./13. III. 28. 610–615.)

Hogyan készült a honfoglaló magyarok íja? (Élet és Tudomány 24. 1969/33. V. 30. 1038.)

Voltak-e a honfoglaló magyaroknak valódi rabszolgái? (Élet és Tudomány 24. 1969/33. VIII. 15. 1557.

A honfoglaló magyarok ismerték-e és használták-e a pompás szerkezetű, nemezborítású lakósátrat, a jurtot és találtak-e ilyen jurtok nyomaira az ásatások során? (Élet és Tudomány 24. 1969/40. X. 3. 1894.)

A honfoglalás kora. (Magyar művészettörténet. 1. Bp., 1970. 48 p.)

A honfoglalók ötvösművészete (Múzsák – Múzeumi Magazin. 1970/1. 8–9.)

A IX–X. századi magyar társadalom kérdéseihez. Bartha A.: A IX–X. századi magyar társadalom c. könyve alkalmából. Az MTA II. Osztályának Közleményei 19. 1970. 111–126.

A geszterédi arany szablya. A nagykállói járás múltja és jelene. Szerk.: Csepelyi I.–Orosz G.–Ratkó J.–Szűcs I. Nagykálló, 1970. 9–12.

A honfoglaló magyarok. Monográfia. A fényképeket Kónya Kálmán, a rajzokat Dienes Ö. István készítette. 48 táblával. (Hereditas. Bp., 1972), (2. kiad. 1975, 3. kiad. 1978, angolul, franciául és németül is: 1972)

Honfoglalás kori veretes tarsoly Budapest-Farkasrétről (FoliaArch. 24. 1973. 177–217)

Hozzászólás Balassa Iván: Mivel járulhat hozzá a néprajztudomány a honfoglaló magyarság életmódjának kutatásához? c. előadásához. (Ethnographia 85. 1974. 587–591)

A honfoglaló magyarok művészete. (Művészettörténeti Értesítő 24. 1975. 237–238.)

A honfoglaló magyarok és ősi hiedelmeik. (Uráli népek. Nyelvrokonaink kultúrája és hagyományai. Bp., 1975. 77–108.)

The Hungarians at the Time of the Conquest and Their Ancient Beliefs. (Ancient Cultures of the Uralian Peoples. Bp., 1976. 79–114.)

A honfoglaló magyarok lélekhiedelmeinek régészeti bizonyságai. (Előmunkálatok a magyarság néprajzához. Mítosz és történelem. Szerk. Hoppál Mihály, Ortutay Gyula. Bp., 1978. 28–39.)

A honfoglaló magyarok lélekhiedelmei. (Régészeti barangolások Magyarországon. Bp., 1978,
2. kiad. 1983. 170–233.)

Opponensi vélemény Bálint Csanád: Dél-Magyarország a X. században c. kandidátusi értekezéséről. (Archaeologiai Értesítő 105. 1978. 107–127.)

A sámánok társadalmi szerepe a nomád államokban. (Világosság 23. 1982/5. 296–299. és Az őshazától a Kárpátokig. Szerk. Szombathy Viktor. Bp., 1985. 375–387.)

Felső-Tisza-vidék a X. században. Szabolcs-Szatmár megye régészeti emlékei. (Szabolcs-Szatmár megye műemlékei. I. köt. Szerk. Entz Géza. Bp., 1986. 92–114.)

Rovásjelek egy honfoglalás kori tegezszájon. (Életünk 30, 1992. 537–541.)

Kalocsa környéki rovásemlékekről. (Rovásírás a Kárpát-medencében. Szerk.: Sándor Klára. Magyar Őstörténeti Könyvtár 4. Szeged, 1992. 31–40.)

Táltosok viaskodása. „Ex Invisibilibus Visibilia”. (Emlékkönyv Dávid Katalin professzor asszony 70. születésnapjára. Szerk.: Dankó László kalocsai érsek Széll Margit és Takács József közreműködésével. Pesti Szalon–Ferenczy Kiadó, Bp, 1993. 294–298.)

Landnahmezeitliche Kerbinschrift aus dem Gräberfeld von Homokmégy-Halom in der Umgebung von Kalocsa. (Folia Archaeologica 43, 1994. 167–179., 180.)

Honfoglalás kori kovácsaink egyik mesterfogásáról. A tiszavasvári fegyverleletről. Közreadta Fodor István. (Folia Archaeologica, 1996)

A Szabolcs megyei honfoglalás és a kora Árpád-kori temetők terepbejárási naplója. 1–2. Sajtó alá rend. Németh Péter. (Szabolcs-szatmár-beregi Szemle, 1996)

A honfoglaló magyarok. (Kriterion Kincses Könyvtár. Új kiad. Bukarest, 1998)

A sámánok társadalmi szerepe a nomád államokban. (Turán, 2001)

László Gyula gergelyező véndiákjai. (Tiszatáj, 1982 és László Gyula-emlékkönyv. Szerk. Balassa Iván, László Emőke. Bp., 2001)


Irodalom:

Finnugor életrajzi lexikon. Szerk. Domokos Péter. (Bp., 1990)

Halálhír. (Magyar Nemzet, 1995. nov. 18.)

Révész László: In memoriam D. I. (Magyar Múzeumok, 1995)

Bóna István: D. I. (A nyíregyházi Jósa András Múzeum Évkönyve, 1995/96)

Fodor István: D. I. Művei bibliográfiájával. (Folia Archaeologica, 1996)

Bóna István: D. I., a honfoglalás kor régésze. Művei bibliográfiájával. (Szabolcs-szatmár-beregi Szemle, 1996)

Kovács László: D. I. (Archaeologiai Értesítő, 1996)

Bóna István: István Dienes. – Kovács László: István Dienes’ grösste Ausgrabung in Magyarhomorog–Kónyadomb. (Acta Archaeologica, 1997)

Makkay János: D. I. (Turán, 2001)

A hagyomány szolgálatában. Szerk. Lengyel András. (Szeged, 2002)

Révész László–Ulrich Attila: D. I. (Magyar múzeumi arcképcsarnok. Bp., 2002)

Fodor István: D. I., a „honfelügyelő.” (Szabolcs-szatmár-beregi Szemle, 2006)

Révész László: Landnahmezeitliches Gräberfeld in Tiszavasvári–Aranykerti Tábla nach der Ausgrabung von István Dienes. (Acta Archaeologica, 2007)

 

M. Lezsák Gabriella