Szerző: Langó Péter
112 kep kicsi„Áldott, valóban ezerszer áldott tudományi szorgalom! Tenéked köszönheti nemzetem egy dicső, s csaknem halhatatlanná vált hősének immár közel ezer esztendő óta föld alatt rejtett tetemei és mívbeli emlékei megismerését.”
E sorokkal kezdte az első ismert honfoglalás kori magyar sírlelet tudományos közlését Jankovich Miklós. A magyar honfoglalás korának régészeti kutatása az ő munkájával vette kezdetét. A lelet előkerülése közismert. 1834 júliusában a mai Ladánybene község határában három pásztor találta meg Bene vitéz szélfútta sírját. Összegyűjtötték a tárgyakat, és a halott koponyájával együtt átadták Szentkirályi Móricznak, Pest megye „tudós főjegyzőjének”. Az alispán értesítette a régiségekről Jankovich Miklóst, a nagy tiszteletben álló főnemes műgyűjtőt, aki hírt adva a leletről a korai magyarság emlékeként határozta meg azt. A leletek étékelésében nagy szerepük volt a sírban lévő érmeknek, így a numizmatika már ekkor fontos segítséget jelentő társtudománnyá vált. A tanulmány szélesebb körben felkeltette az érdeklődést a honfoglaló magyarság tárgyi emlékei iránt, amint ezt Szerelmey Miklós népszerűsítő kiadványa is mutatja. Kérdés, hogy ennek ellenére miért nem váltak ismertté hosszú ideig további honfoglalás kori leletek. A hiány részben azzal magyarázható, hogy sok helyen nem törődtek ezekkel a leletekkel, s mint a nagyteremiai honfoglalás kori sír felfedezője levelében megjegyezte: „szakférfiú hiányában akkoriban a további kutatás elfelejtetett”. 

VI. Leon Mozaik kicsi
 
„Csupán a türkök és avarok fordítanak gondot hadirendre, s így a többi szkíta népnél nagyobb erővel vívják az ember ember elleni harcokat. […] A harcban nem, mint a rómaiak és a perzsák, három hadosztályban […] állítják fel a sereget, hanem különböző ezredekben […], tömören összekötve egymással az ezredeket, hogy valahogy egyetlen csatasornak látszódjék. A derékhadon kívül van tartalékerejük, melyet kiküldenek lesbe állni […] vagy szorongatott csapatrész megsegítésére tartogatnak. […] A rendek mélységét nem egyformán alakítják, hanem ahogy jön, inkább a mélységre fordítva gondot, és az arcvonalat egyenletessé és tömörré teszik. A távolharcban, a lesállásban, az ellenség bekerítésében, a színlelt meghátrálásban és visszafordulásban és az ék alakú, azaz szétszóródó harci alakzatokban lelik kedvüket.”
Bölcs Leó: Taktika, 904 után
Bölcs Leó bizánci császár
A 9. században Európában feltűnő magyarság hadviseléséről két leírás áll rendelkezésünkre. E szövegek írói – a honfoglalók kortársai, VI. (Bölcs) Leó bizánci császár (886–912) és Regino prümi apát – régebbi, más keleti népekről szóló szövegek felhasználásával készítették el a maguk feljegyzéseit. Az is köztudomású, hogy a bizánci császár alábbi leírása tulajdonképpen egy korábbi szövegnek, a 7. századi Maurikiosz-féle Sztrategikon avarokról és türkökről szóló részeinek szinte pontos másolata, amit ő maga a magyarokra és bolgárokra vonatkoztatva alig néhány helyen egészített ki saját szavaival.

eng Bendefy Petkes Turk kicsiSzerző: Boldog Zoltán
A nomád öltözék rendkívül fontos kelléke volt az öv, amely gyakorlati szerepe mellett díszítésével és tartozékaival együtt viselője rangját is kifejezte, akárcsak maga a ruházat. Több történeti példa ismeretes arról, hogy a nomádoknál az övek minősége, megformálása valóban rangsorrendet tükrözött, az öv levétele pedig a megalázkodás jele volt.
A honfoglaló magyar férfiak viseletéből valójában a veretes fegyveröveket ismerjük a legjobban, az ígéretesen szaporodó bőrmaradványoknak és a díszítésül szolgáló vereteknek köszönhetően. Persze nem minden övre szereltek vereteket, még a gazdagabb, fegyveres férfiak esetében sem mindig: a legtöbből mindössze egyetlen csat maradt ránk, sőt lehet, hogy az sem: nem minden megoldáshoz volt rá szükség.
Egy öv teljes veretkészlete csatból, szíjvégből és átlagosan 15-20 – legfeljebb 40-50 – darab, legtöbbször szélesebb ovális és keskenyebb, levél alakú, öntött, aranyozott ezüstveretből állt. Időnként – ritkán – bronzból készítették ezeket, egészen kivételes esetekben pedig aranyból. A honfoglaló magyaroknál az úgynevezett „bolgár öv”, vagyis a belső kapcsolószíjas szerkezetű öv volt a legjellemzőbb típus. Ennek kis csatkarikáján az öv veretekkel felszerelt végét nem lehetett átbújtatni, a tényleges becsatolásra egy, az öv belsejéhez toldott kis szíj szolgált, amelyet azonban az előtte elvezetett, veretekkel borított övrész jobbára eltakart. A szíj végét a bal oldalon egy bújtatón vagy egyszerűen a becsatolt övön átfűzve lelógatták. Többnyire ez volt az öv legdíszesebb része, itt sorakoztak legsűrűbben a veretek.
Veretes öv feltárás közben (Sárbogárd-Tringer-tanya) - A rajzot Ambrus Edit készítette

A Hudúd al-álam című 10. századi perzsa földrajzi munka és a magyar szállások
A Hudúd al-álam című, ismeretlen szerzőjű, perzsa nyelvű földrajzi munkát 982/983-ban vetették papírra a mai Észak-Afganisztán területén. A műhöz egykor nagy valószínűséggel egy térkép is csatlakozott, amely azonban az egyetlen ismert kéziratból hiányzik. A mű középpontjában Közép-Ázsia áll, ez a legrészletesebben ismertetett terület, ettől távolodva az információk megfogynak és megkopnak. Az egyik ilyen peremzóna Kelet-Európa, amelyről azonban a szerzőnek mégis viszonylag sok információja volt: az 52 leírt nép vagy ország közül 15–16 jutott ide. A szerző a térségben három jól értelmezhető „tengely” mentén helyezte el az információit, ezek a Kakukázus, a Fekete-tenger és az Etil (Volga–Káma–Bjelaja). Északnyugat felé haladva a leírás érezhetően gyengül – a magyar (madzsgarí) szállásterület éppen ide esik.

A Hudúd al-álam Kelet-Európa képének rekonstrukciója (Nagy Béla térképe)

A Hudúd országleírásai két részből állnak: először egy égtájak szerinti szomszédsági leírást kapunk, ezt követi a terület városainak, népének, uralmi formájának az ismertetése. A művet szokás az ún. Dzsajhání-hagyományhoz sorolni, a földrajzi művek azon csoportjához, amelyek Dzsajhání azóta elveszett művére támaszkodtak. Az ezen szöveghagyománnyal való kapcsolatok – még ha jelentős eltérésekkel is – egyértelműek a második rész esetében, az első, határokról szóló leírásoknál azonban egészen eltérő információkat találunk.