Harta  Freifelt 1A lelőhely a mai falutól mintegy 1 kilométerre, a Nagykékes felé vezető műút keleti oldalán, a Freifelt határrészben egy 20 hektáros területen 2002. májusában területrendezés céljából nagyméretű földmunkákat kezdett a helyi önkormányzat. Ezek megkezdésekor azonban kiderült, hogy a századokkal ezelőtt a község elöljáróinak juttatott földterületet az ember az elmúlt évezredek folyamán már többször birtokba vette: hol itt építette fel lakóhelyét, hol pedig családtagjai végső nyughelyeként, temetőként használta a dombokat. Kustár Rozália a Kalocsai Múzeum régésze a terepbejárása nyomán a területről számos régészeti időszak emlékét gyűjtötte össze. A terepbejárást követően Kustár Rozália megkezdte a leletmentését a közel 20 hektáros területen. A leletmentésre kijelölt terület északi részén egy honfoglalás kori temető sírjaira bukkant. A feltárt három sír közül előkerült egy gazdag nő temetkezés is. Az előkerült leletek nyomán a temető feltárásba bekapcsolódott az MTA Régészeti Intézete is.

A tanulmány letölthető. pdf

(ma Hodoni, RO)

Hodony erem 01Hodony területe a Bánság északi oldalán, Aradtól délre, a temesi síkság magasabb részén helyezkedik el. A lelőhely településhátáról délkeletre található, a falut Szentandrással (Sânandrei, RO) összekötő úttól északra. A lelőhelyet rejtő dűlő neve – „Pocioroane” –  egy magyarra nem fordítható, területén egy 100 m-nél is magasabb természetes eredetű platón került elő egy 3000 m2-re becsült neolitikus tell-település, illetve a halomba ásva egy honfoglalás és kora Árpád-kori temető. Az első feltárást Marius Moga és Ortansa Radu végezte 1959 és 1962 között a dombhát keleti részén, ahol 12 kora Árpád-kori sír került elő. Az 1950-es és 1960-as években folytatott kutatások pontos helyszíne mára már nem azonosítható. Az ásatások 1985–1991 között folytatódtak a korábbi feltárási helyszíntől nyugatra, ahol újabb 6 sírt tártak fel. Ez utóbbi kutatások összesítő térképéből leszűrhetően a temető nem terjedt ki a plató teljes területére. A két szelvényben feltárt sírok között levő, még feltáratlan terület feltételezhetően további temetkezéseket rejt, úgy gondoljuk, hogy a legjobb esetben is a temető 10–20%-át tárhatták fel, azonban a két csoport egymáshoz való viszonya pontosan nem ismert.

A tanulmány letölthető.pdf

(ma Cluj-Napoca, RO) 

Kolozsvar 05 VeretekA jelenlegi város, Kolozsvár főterétől számítva mintegy 1430 méterre, délkeletre található lelőhely az alsó Kövespadnak nevezett Szamos terasz északi peremén húzódik. Először 1911-ben Létay Balázs és Kovács István végzett ásatásokat a Zápolya utca 78. számú telek déli oldalán, majd 1942-ben László Gyula folytatta a feltárásokat a szomszédos, 76. számú telken. A temetőrészlet a telkek déli részén került elő, amelyet mintegy 43 méter hosszúságban és 19 méter szélességben kutatták át, amelynek során 1911-ben 8 sír, majd 1942-ben további 3 sír került elő. Sajnálatos, hogy tovább dél, vagyis a Méhes utca (jelenleg Septimiu Albini) felé az ásatást nem folytatták vagy nem folytathatták, és napjainkra már beépítették a területet. Az 1911-es ásatások során Kovács István feltételezhetően elérte a temető északi szélét, amely egybeesik a domb északi peremével, tőle északra a domboldal meredeken lejt, temetkezések ott már nem lehetnek. Kovács dokumentációja alapján egyértelműen az a következtetés vonható le, hogy a temető a dombhát déli, Méhes utca irányában folytatódik. Az 1942-es ásatások a 76. telken folytak, azonban a feltárásokról technikai összesítő dokumentáció nem született.

A tanulmány letölthető. pdf

(ma Blandiana, RO)

Maroskarna 01 FulbevaloA temető a Maros folyásirány szerinti jobb oldalán, Maroskarnától délnyugatra egy dombon helyezkedik el, amelynek lankás területén szőlőskertek húzódtak. 1961-ben a domb platóján szőlőművelés közben több temetkezést dúltak szét. A következő év nyarán Kurt Horedt 15, a korszakra keltezhető temetkezést, valamint egy szkíta temetkezést tárt fel a lelőhelyen. A lelőhely felmérése egy 12 méter hosszú – ÉÉNy–DDK irányú – kutatóárok segítségével folyt, amelyben csoportokba rendeződve került elő a 15 sír. A temető csak részben feltárt, Kurt Horedt csupán a temető középső részét vizsgálhatta, valószínű, hogy a domb további sírokat rejthet, a feltárt terület és a domb mérete alapján arra gyanakodhatunk, hogy mindössze csak a temető fele ismert. A szétszórt temetkezések, illetve a közöttük levő üres területek arra utalnak, hogy a temetkezések csoportok szerint történtek, azonban további vizsgálatok nélkül nem lehet kijelenteni, hogy e csoportok tagjai között genetikai kapcsolat lenne, vagyis hogy a csoportok családi temetkezéseket takarnának.
A feltárt temetkezések három csoportba rendeződnek: a legnagyobb csoportot (I. csoport) az 1–2., 4–6. és a 8–9. sírok alkotják, ettől a csoporttól kissé távolabb, a feltárt temetőrész déli szélén került elő a 3. és a 7. temetkezés. A II. csoportot a 11., 14–15. temetkezések alkotják, nem messze ezektől a 12–13. temetkezések tömörülnek a III. csoportba. Ezektől távolabb, magányosan került elő a 16. sír. Antropológiai elemzés csupán az 1., 4–5. és 11. sírokról készült. Ezek közül három női csontváz volt (1., 4–5.), illetve egyetlen férfitemetkezés (11. sír). 

A tanulmány letölthető.pdf
(ma Tomnatic, RO)
Nagyosz ovveretA lelőhelyet 1898. október 3-án tárta fel Kisléghi Nagy Gyula, Bella Lajos és Miske Kálmán. A kis temetőhalom Nagyősz nyugati oldalán, az 1887-es katonai térképen 98 m tengerszint feletti magassággal jelzett „Kleine-Hügel”-től nyugati irányban mintegy 25 lépés távolságra került elő. 
Az itt előkerült két sír leletanyagát Kisléghi Nagy Gyula a budapesti Magyar Nemzeti Múzeumba küldte. A Kisléghi naplójában említett egyes leletek (elsősorban az övveretek) ugyanazok lehetnek, amiket a Nemzeti Múzeumban 1898-ban Nagyősz lelőhelynév alatt leltároztak be. Erről az 1996-os kiállítási katalógus vonatkozó szócikkének szerzője a következőket írta: „Elpusztított férfisír díszövének maradványait szerezte meg 1898-ban a Nemzeti Múzeum.” Új adataink fényében szükségesnek tartjuk javítani ezeket az információkat, ugyanis a Nemzeti Múzeumban őrzött leletek valójában Kisléghi Nagy Gyulának és Bella Lajosnak köszönhetően kerültek a múzeumba. Ismeretlen személyek nemtörődömségének köszönhetően nyilváníthatta a leletegyüttest mintegy száz év múltán szórványnak – természetesen önhibáján kívül – a fenti szócikk szerzője, Mesterházy Károly.