MT 2013 12 Sipos Janos kepA Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Magyar Őstörténeti Témacsoportja szervezésében került sor Sipos János  „Mit tenne a népzenekutató Bartók Béla ma? Egy nagyszabású keleti népzenei gyűjtőmunka folytatása” című előadására az MTA BTK Történettudományi Intézet Tanácstermében 2013. december 6-án. Az előadásról készült videó itt érhető el.  A rendezvény meghívója itt, az előadás rövid összefoglalója pedig itt tekinthető meg.

ostortenet meghivo szegedi kihelyzett ules kepA Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Magyar Őstörténeti Témacsoportja 2013. november 15-én a Szegedi Tudományegyetem Régészeti Tanszékének meghívásának eleget téve, kihelyezett ülését tartott Szegeden az MTA SZAB Székházában (6720 Szeged, Somogyi utca 7.). A rendezvény meghívója itt tekinthető meg.
A kihelyezett ülésen öt előadó négy előadás keretében számolt be a magyar őstörténet és a magyar honfoglalás aktuális kutatási állásáról.

MT 2013-10-18 Dobrovits kepA Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Magyar Őstörténeti Témacsoportja szervezésében került sor Dobrovits Mihály „A (nyugati) türkök és alattvalóik” című előadására az MTA BTK Történettudományi Intézet Tanácstermében 2013. szeptember 27-én. Az előadásról készült videó itt érhető el.  A rendezvény meghívója itt tekinthető meg.

ostortenet meghivo6A Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Magyar Őstörténeti Témacsoportja szervezésében került sor Klima László „Történeti források a Volga–Káma vidékéről a honfoglalás időszakában” című előadására az MTA BTK Történettudományi Intézet Tanácstermében 2013. szeptember 27-én. Az előadásról készült videó itt érhető el.  A rendezvény meghívója itt, az előadás rövid összefoglalója pedig itt tekinthető meg.